Mindegy, hogy a vizsgaidőszak előtt állsz, vagy szülőként az otthoni és a munkahelyi kihívások összeegyeztetésével küzdesz, mindenképp nagy rajtad a nyomás. Illetve ha a karrieredben, vagy sportolóként mindig fejlődnöd kell, akkor is meg kell őrizned teljesítőképességed.
Ismerős valamelyik?
Napjainkban mindannyian folyamatos presszió alatt állunk, szinte minden fronton küzdünk, hogy meg tudjunk felelni ezeknek – a sokszor teljesíthetetlennek tűnő – elvárásoknak. Az emberi szervezet erre a nyomásra stresszel reagál.
A stressz hatására több energiát termel az emberi szervezet, amelynek végtermékeit szabadgyököknek nevezzük. Ezek antioxidánsok segítségével semlegesíthetők, azonban ha a szabadgyökök túltermelődnek, már nem tudja lebontani őket a szervezet.
A túl sok szabadgyököt a szervezetben hívjuk oxidatív stressznek, amely negatívan befolyásolja a testet és a lelket – jelentősen csökkenti a szervezet teljesítőképességét, valamint a mentális teljesítményt.
Gyulladásokat, sejtkárosodásokat idézhet elő, így szív- és érrendszeri betegségek, Alzheimer, rák, de akár a mai népbetegségünk, az elhízás okozója is lehet. A szellemi teljesítményben pedig a következőképpen mutatkozhat meg: fáradékonyság, folyamatos kimerültség, félelem, szorongás, általános kedvtelenség, majd ezek hatására kiégés vagy depresszió.
Ha a stresszt külső okokból kifolyólag nem tudjuk kikerülni, tehetünk ellene. Mégpedig rendszeres sporttal, illetve mikrotápanyagok segítségével, amelyek semlegesítik a stressz okozta káros hatásokat és új, friss energiát állítanak elő.
Stresszes időkben sajnos a testünket nem látjuk el megfelelő mennyiségű tápanyaggal, azaz pont azt vonjuk meg tőle, amire szüksége van: vitaminok, ásványi anyagok és a nyomelemek, azaz fontos antioxidánsok.
Ilyenek például: RESVERATROL, KLOROFILL, ZÖLD TEA, E-VITAMIN, SZELÉN.
Amelyek pedig energiával látnak el: B-VITAMIN, KOLIN, Q10 KOENZIM, VAS, L-KARNITIN.
Az LR Mind Master az említett összetevőket tartalmazza két finom ízben, így hosszú távú fogyasztása segít, hogy felvedd a harcot a napi stresszel és energiával teli, lendületes legyél mindig.
Az LR LIFETAKT Mental Power megoldáscsomag egyedülálló, egymáshoz illeszkedő termékkombinációja segít a stressz negatív hatásait semlegesíteni a testben és energiát biztosít. Így az összpontosítás nem lesz probléma és a legjobbat tudod nyújtani. A Mind Master védi a sejteket az oxidatív stresszel szemben, valamint vitaminokkal és ásványi anyagokkal járul hozzá a normál energia-anyagcseréhez és az idegrendszer normál működéséhez.
A Mind Masterben található antioxidánsok, a rezveratrol, a zöld tea, az E-vitamin és a szelén hatékonyan semlegesítik a szabad gyököket. A klorofill, amely a növények energiatermeléséért felel, további támogatást nyújt a stressz kezeléséhez. Eközben a különleges, egymással kapcsolódó mikrotápanyagok, B1-, B9-, B12-vitamin, kolin, vas, Q10 koenzim és L-karnitin, segítik a fizikai és mentális energiaszint növekedését. Ez az ún. Green Energy Formula, amely felelős a Mind Master green ital hatékonyságáért. Védik a testet és a test sejtjeit az oxidatív stressztől – vagyis a szabad gyökök elszaporodásától, amelyek száma stressz hatása alatt gyorsan nő.
A Mind Master magas koncentrációban tartalmaz antioxidánsokat. Ide számítanak, mindenekelőtt az úgynevezett tanninok, amelyek a polifenolok közé tartoznak. Ezek a rendkívül keserű ízű polifenolok igen erős antioxidáns hatással rendelkeznek. Ezeket a hatásokat tudományos tanulmány igazolja. A Mind Masterhez kifejlesztett különleges, stresszcsökkentő hatóanyag-kombináció és teljesítménynövelő összetevők abszolút egyediek, mivel a piacon fellelhető konkurens termékek általában ezek közül egy valamelyikre építik a hatásmechanizmust. Vagy a stresszcsökkentés, vagy a mentális energia, vagy a fizikai energia növelését célozzák. Mi ezért javasoljuk, hogy legyen otthon a házipatika dobozba egy tartalék, egy pedig fogyasztás alatt.
A praktikus, 500 ml-es kiszerelés 6 napi adagot tartalmaz, ha az ajánlott napi mennyiséget (80 ml) betartjuk. Iskolás korú gyermekek és fiatalok is nyugodtan fogyaszthatják. Hígíthatjuk vízzel vagy gyümölcslével, ez nem befolyásolja a hatóerejét.
Célcsoport
Minden korosztálynak ajánlott. A Formula Red a gyümölcsös íznek köszönhetően iskolás gyermekeknek és fiataloknak is ajánlott.
Cukorbetegek és várandósok is fogyaszthatják a Mind Mastert?
A Mind Master dextrózt tartalmaz, vagyis van némi cukortartalma. A napi (80ml) adag 0,87 KE-t tartalmaz. Ha kérdés adódik, legjobb, ha egyeztetünk a kezelőorvossal.
Várandós kismamák is fogyaszthatják, természetesen az első 3 hónap letelte után.
„Aki sokat dolgozik és aktív életet él, annak fontos ellátnia a szervezetét különböző tápanyagokkal. A kihívások stresszmentes leküzdéséhez fontos az elegendő testi és lelki pihenés is. A tudatos táplálkozás, az elegendő mozgás és az egészséges életmód a célhoz vezető út. A szakértő tanácsok segítenek megőrizni teljesítőképességed és növelni az energiaszinted.”
*Az extra árkedvezményen felül a negyedik, a hetedik és a tizedik hónapban hűségajándék legalább 12890 Ft értékben.
Aloe Vera Elsősegély Spray, Aloe vera koncentrátum, Aloe propoliszos krém
Összesen 12.090 Ft értékben
Aloe vera tusfürdő, Aloe vera fogkrém, Intenzív kézbalzsam aloe vera zselével, Aloe vera hidratáló gél
Összesen 14.920 Ft értékben
Aloe vera nappali krém, Aloe vera testápoló, Aloe Vera Golyós Deo, Aloe vera Nutri-Repair sampon, Aloe vera Nutri-repair balzsam
Összesen 20.270 Ft értékben
Folytatás esetén újra kezdődik
3 havonta ajándék
Tájékoztatjuk, hogy az űrlapon megadott adatait az adatvédelmi jogszabályokkal összhangban, az Adatkezelési tájékoztatóban foglaltak szerint kezeljük.
LR Partnerként regisztrálok.
Vállalom, hogy legalább 4 hónapon keresztrül átveszem az Egészségprogram csomagom.